"Ezek után a jól betanult antant jó és központi hatalmak rossz beskatulyázás erősen megkérdőjeleződik."
Ezen gondolatmenetemet folytatom gyakorlatilag akaratlanul is. Miért? Anglia azon behatárolt időintervallumon amiről beszélek gyarmatosít. Nyersanyag, föld, munkaerő, fejlődés, vagyon, gazdagság.. ezen fogalmakat és még sok mást tömörít magába ez a cselekvés. Mint azt valamennyien tudjuk az ezek alatt értendő dolgok előbb vagy utóbb megrészegítik az embereket és foggal-körömmel, csalással és szélhámossággal, de megszerzik azt, amit akarnak. Hasonló játszódott le Cecil Rhodes-sal, Dél-Afrika gyarmatosítójával is. Rhodes szegényen kivándorol Afrikába és dúsgazdagon tér vissza hála ismereteinek, no meg persze az aranybányáknak. Amikor ismét úgy dönt, hogy hajóra száll már mások a céljai: gyarmatosítani akar. Kezdésként elfoglalja a Zambezi folyó vidékét, létrehozza a Brit Dél-afrikai Társaságot. Hoppá! Baj van. Rhodes két nagy független néger államba ütközik: Matebelébe és Marotsébe. Matebelét csellel kiárusítja, majd a felkelést leveri mint vak a poharat. Marotse törzsfőnöke befolyás alá kerül, államát hamarosan telepesek lepik el. 1895-ben a telhetetlen Rhodes háborút indít a búrok ellen. Ügyesen megalkotta az ürügyet, felhozta mint megoldandó ügyet és már harcolt is. Kudarca után azonban, mint miniszterelnök megbukott.
A harcok sokáig folytak még, de végül a búrok felmorzsolódtak. Transvaal fővárosa Pretoria elfoglalása után a búr köztársaságot hozzácsatolták a brit birodalomhoz. Az elhúzódó háború lehetőséget adott Németországnak, hogy kihasználja a gyenge lábakon álló Angliát. Egyezség történt, Németország megkapta a Szamoa-szigetcsoportot. Az ellentétek okozta oldalak kezdtek egyre nyilvánvalóbbá válni.
Rhodes példája praktikus, hiszen Anglia, gyarmatosítása során az ő eszközeit előszeretettel alkalmazta.
Cecil Rhodes
